Kevés nagyobb áldás van az életben, ha az embernek a hobbija tud a munkájává válni. Még nagyobb az áldás, ha az ember ezt a munkát a barátnőjével közösen, a legnagyobb emberi és szakmai egyetértésben végezheti. Arra viszont már tényleg nehéz jelzőket találni, ha jó baráttal, jó barátoknak dolgozhat: olykor még számunkra is hihetetlen, pedig épp ez történik velünk.

R-t 20 éve ismerem, legeslegelső egyetemi szemeszterünk óta vagyunk elválaszthatatlanok: mérhetetlen nagy büszkeséggel tölt el, hogy neves és elismert hazai vállalatok után közel kettő esztendeje Berlinben épp úgy megállta helyét, mint itthon és jelenleg ott tart, hogy kiválasztó-toborzó-fejvadász munkáját Németországban a jövőben mindenfajta kötöttség nélkül, szabadúszóként folytathatja tovább. Ez Németországban annyit jelent, hogy jelenleg projektekre szerződik, azaz nem cégeknek kötelezi el magát évekre; jelenleg heti négy munkanapot dolgozik (igaz, azt keményen) de cserében minden hétvégéje hosszú és így  péntektől vasárnapig jut idő bőven regenerálódásra. Az évét úgy tervezi, hogy tíz hónapot dolgozik e fentebbi ritmusban, a fennmaradó kettő (őt ismerve hidegebb, téli) hónapot pedig utazással, pihenéssel, önképzéssel és tanulással tölti. Azt a honlapot pedig, amellyel szakmai rátermettségét bizonyítja a potenciális, jövőbéli ügyfeleinek, jelenleg épp mi készítjük neki.

Jól hangzik, nem? 2018-ra, az információstechnológiai forradalom lehetővé tette, hogy egy jó ötlet, egy laptop és wifikapcsolat birtokában munkabéli álmainknak semmi se szabhasson határt: sem idő (vasárnap este 8 óra van most, amikor ez a bejegyzés készül), sem hely (nem éppen klasszikus irodai környezetben, hanem a Balaton partján íródik), sem pedig távolság (Skype-on egyeztettünk éppen ma az Ostsee-nél üdülő R-val a honlappal kapcsolatos elképzeléseiről) nem szabhat gátat a közös munkának, úgy, hogy mindeközben mindegyikünk épp egy csodálatos, napsütéses hétvégét él meg az ország, illetve Európa különböző pontjain.

Ha Te is úgy érzed, hogy már szabadulnál az eddigi irodai kötöttségeidtől és fejest ugranál az életbe egy jó ötlettel és lennél a saját magad főnöke fix irodai és egyéb kötelezettségek nélkül, akkor mi  – saját példánkkal is – csak bíztatni tudunk. És amivel mindebben segíteni tudunk Neked, a  „Szirombontó ajánlatunk”, amely egy logó-, arculat- és weblaptervezési alapcsomagot tartalmaz, méghozzá kezdő vállalkozóknak különösen barátságos árakkal, hisz szeretnénk minél több és több R-hoz hasonló sikertörténetet megélni magunk körül kis hazánkban és a nagyvilágban egyaránt.

Ui.:ne gondolkozz, vágj bele most;)